Elindult a Nagykarácsony forgatása

2021. január 20.

Elindult a Nagykarácsony forgatása

Már javában forog a Nagykarácsony című új magyar romantikus vígjáték a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Az alkotók szigorú járványügyi védekezéssel és sztárparádéval készülnek a 2021-es karácsonyi moziszezon egyik sikervárományos filmjére… (Forrás: Filmhu)

2021. január 19.

„Komolyan gondoltam, Pocok” - Beszélgetés Nagy Marival

2008 óta a Nemzeti Színház tagja; miközben az épület ugyanaz, benne már minden másképpen és másról szól. Hogyan lehet megőrizni a pályán az induláskor kapott muníciót, többek között erről beszél Nagy Mari, a Nemzeti Színház művésze Vlasics Saroltával (Forrás: Revizor)

2021. január 15.

Négyszemközt Regős Évával – Falusi Mariann

Falusi Mariann. Előadóművész, rádiós és tv-s műsorvezető, színésznő, énekes és fél Pa-Dö-Dő. Kubától Mongóliáig nyert fesztiválokat, de minden külföldi szálloda karaoke-színpadára fel tudjuk lökni, hogy inkognitóban elhozza az első díjat… (Forrás: NőiVáltó)

2021. január 12.

Nem vagyok egy elvetemült underground figura - Beszélgetés Szamosi Zsófiával

Hosszú társulati lét után évek óta szabadúszóként dolgozik Szamosi Zsófia. Filmes sikerek, díjak, jó színházi munkák, meg olykor a csendek rajzolják most a pályáját. Színházról, filmezésről, vágyakról is beszélgetett Marton Évával (Forrás: Revizor)

Beszélgetés Szamosi Zsófiával
Rövidzárlat - Nagy Sándor rendezése debütál online

2021. január 6.

Rövidzárlat - Nagy Sándor rendezése debütál online

A Veres 1 Színház januárban tartja az idei évi első bemutatóját. Egy bohózat kerül színre, ami 2021. január 15-től látható online… (Forrás: Színház Online)

2021. január 3.

"Ez egy olyan pillanat, amikor bátornak kell lennünk" – Interjú Kerekes-Katz Petrával

Bombaként robbant a hír, miszerint december elejétől a Hatszín Teátrumot Földvári Péter és Kerekes-Katz Petra vezetheti. Az ügynökségről, a színházról és sok minden másról is szól a Színház Online interjúja… (Forrás: Színház Online)

2020. december 23.

Nekem nehezebb út jutott - Beszélgetés Szőlőskei Tímeával

Nem vették fel a Színművészetire, de stúdiós évei pótolták az egyetemet. Pályakezdőként került az akkor meghatározó szolnoki színházba, ahol szinte minden műfajban játszhatott. De hétévente mindig váltás következett… Marton Éva interjúja (Forrás: Revizor)

2020. december 20.

Helytáll a vészben

Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője, a Színház-és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára szerint az élet sűrű megélése jót tesz a színháznak… (Forrás: Népszava)

Székely Kriszta az Othello próbáján
Szabó-Kimmel-Tamás

2020. december 17.

"A csúcson volt 192 ezer a fizetésem a Nemzetiben"

Szabó Kimmel Tamás a Partizán vendégeként Gulyás Marcival beszélgetett… (Forrás: Partizán)

2020. december 16.

„Más problémáját jobban átlátom és könnyebben meg is tudom oldani”

Tenki Dalma az Éva Magazinnak adott interjújában arról mesél, hogyan érezte magát a Doktor Balaton forgatása során, hogy mennyire hiányzik neki az igazi színház, hogy miért lett színész és miért vonult önként 10 nap karanténba… (Forrás: Éva Magazin)

Tenki-Dalma

2020. december 5.

Négykeréken Thuróczy Szabolccsal

A Nosalty Négykeréken című sorozatának első részében a kedvenc helyére vitte a stábot Thuróczy Szabolcs… (Forrás: Nosalty)

2020. november 28.

„El kellett mennem a pokol kapujáig és aztán vissza, és ez azért egy fárasztó út volt” – Interjú Bodó Viktorral

,,Én most azon szeretnék dolgozni, hogy itt, Magyarországon legyen az embereknek lehetősége arra, hogy értéket hozzanak létre.” (Forrás: WMN)

Bodó-Viktor
Kerekes József-24hu

2020. november 20.

Kerekes József megtalálta a megoldást, hogy ne zavarják filmnézés közben

Kerekes József segítségével a 24.hu megmutatja, milyen idegesítő mobiltelefon tulajdonságoktól búcsúzhatunk most el… (Forrás: 24.hu)

2020. november 19.

"Felőlem lehet bármilyen környezet vagy helyszín, csak futhassak"

,,Rengeteget vagyok a gyerekeinkkel, ami nagyon feltölt, illetve a futás az, ami erőt ad. Igazából a család és a sport segít átvészelni ezeket a nehéz heteket.” Szabó Kimmel Tamás a Runner’s World-nek mesélt a futásról… (Forrás: Runnersworld)

Szabó-Kimmel-Tamás

2020. november 18.

Járom a saját utamat - Beszélgetés Ágoston Katalinnal

A színházszerető kamaszlány a gyakorlatban tanulja meg a szakmát, és közben egyre komolyabb szerepek találják meg. Eger, az Operettszínház és a Centrál Színház után 2018 óta a Szegedi Nemzeti Színház újragondolt társulatának meghatározó tagja Ágoston Katalin. Jászay Tamás interjúja… (Forrás: Revizor)

2020. november 14.

Maszkban csókolózni – szerelmes film a karanténmagányban

“Gryllus Dorka és Simon Kornél arra vállalkozott, hogy egy kezdődő viszony nehézségeit viszi filmre. A dramaturg szerepét a pandémia és az élet vállalta.” (Forrás: Index.hu)

Keresztes Tamás

2020. október 12.

“Remélem, hogy nem fog elszivárogni ez az erő” – Interjú Keresztes Tamással

“Szerintem mindenki érzi, hogy a társadalom idegrendszerileg milyen állapotban van, miként hasadt ketté az ország. Olyan ez, mint egy eleven seb, amit semmilyen szándék nem látszik gyógyítani”… (Forrás: Színház Online)

2020. október 8.

„…fontosak vagyunk az emberek lelkének…” – Tíz perc Bach Katával

,,Én csak azt mondom, hogy kellenek azok a pillanatok, amik feltöltenek, amik csak úgy az életszeretetért vannak. ” (Forrás: Színházi 10 perc)

Bach Kata
Kovács-Patrícia

2020. október 6.

Kovács Patrícia: Szégyent és sajnálatot éreztem, amikor láttam Eszenyi Enikőt az Álarcos énekesben

“Megfelelési kényszerrel küzdök születésem óta, és dolgoznom kell ezen szerintem életem végéig…” (Forrás: 24.hu)

2020. október 6.

"A játékban találom meg az örömöm” – Interjú Szandtner Annával

Szülési szabadsága után négy évig külföldön játszott, idén azonban visszatér az Örkény Színházba Szandtner Anna, a társulat oszlopos tagja. Pályájáról, hazaérkezésről és arról is kérdeztük, mi az, ami szakmailag a leginkább próbára tette az utóbbi időben. (Forrás: Színház Online)

Szandtner-Anna